![]() |
|---|
|
A Subaru a 40. Tokyo-i autó kiállításon mutatja be a G4e névre hallgató tanulmány 2007. október. 10. Gatyi |
||||
|
Az autó több szempontból is meglepő. Először is, a Subaru ebben a kis kategóriában nem gyárt autókat a 90es évek közepe óta, a másik, hogy nem egy szokásos benzinfaló járműt készített, hanem egy tisztán elektromos meghajtásút. Az autót egy 65kW-os elektromotorral szerelték fel, és az ülések alá a padlóba úgy-nevezett második generációs lithium-ionos akkumlátorokat helyeztek. A rendkívül jó légellenállási tényezővel (0,276) rendelkező autóval 200km a megtehető távolság, ami egészen jól hangzik, de a 8 órás töltési fázis azért túl soknak tűnik. Az autó rendelkezik gyorstöltési funkcióval is, állítólag negyed óra alatt 80%ra tölthetőek fel a telepek az első lökháritóba épített univerzális csatlakozón keresztül. |
|
|||
Az autó külsején feltünő a letisztúltság, amihez nagyban hozzájárúl, hogy a kilincseket rejtett módon alakították ki, és a visszapillantó tükrök helyett is csak apró szarvacskákba rejtett kamerákat találunk az A oszlopokon, melyeknek a képe az autó középkonzolján elhelyezkedő hatalmas képernyőn jelenik meg. A 2,65 méteres tengelytáv ellenére tágas, a fotó alapján kifejezetten látványos, már-már színpadias belső teret álmodtak meg a tervezők, aminek fontos látványeleme ez a képernyő. Hagyományos műszereket sem találunk az autóban, a kilóméteróra is a hatalmas kijelzőre került. |
|||||
A belső tér, amúgy kifejezetten furcsa megoldásokat vonultat fel. Ha jobban megnézzük a képet az ülés kárpitozáshoz használt anyaga sem éppen hézköznapi, a piros, lakkozott műszerfallal olyan, mintha egy színház erkélyén ülnénk másik 4 barátunkkal. |
![]() |
||||
|
![]() |
|
|||
Tudom, hogy a hír nem passzol az oldal témájához, de mikor először megláttam nem bírtam ellenállni a kísértésnek! Így azt hiszem, hogy hivatalosan is bejelenthetem, hogy az evs.hu ezentúl szívesen fogad az elektromos autókkal kapcsolatos tapasztalatokat is. |
|||||
|
|||||
|