![]() |
|---|
|
Sorozatunk most következő részében a Lightning Car Company autója kerül terítékre. 2008. július. 27. Gatyi |
||
|
Az autó 4 másodperc alatt gyorsul 100km/h sebességre a kerékagymotoroknak köszönhetően. A motorok teljesítménye 700 lóerő és sebességváltó beépítése nélkül is képesek az autót 200 km/h sebesség fölé gyorsítani. És, hogy mekkora távolság megtételére képes az autó? A gyártó reményei szerint, a múltkor bemutatott Phoenix Motorcars által is választott NanoSafe™ akkumlátoroknak köszönhetően a megtehető távolság 10 perc töltés után akár 320-400 km is lehet. És ha még ez sem lenne elég akkor jó, ha tudjuk, hogy az akkuk lehelyezésének köszönhetően az első és hátsó tengelyek között 48/52 arányban oszlik el az autó önsúlya. Az eddigieket figyelembevéve a sportos kifejezés nem csak az autó megjelenésére, hanem a menettulajdonságára is igaz lehet.
|
|
|
| Az autó fékezéséről hagyományos tárcsafékek gondoskodnak, de a kerékagymotorok fékezéskor az akkumlátorokat töltik, így a motorfék használata igen kedvező hatással van a megtehető távolságra is. Mint ahogy a Phoenix Motorcars autóinál sem kellett lemondanunk a kényelemről, úgy itt sem kell azt tennünk. Az autóban a alcantara kárpitozás, riasztó, immobiliser, elektromos ablakok, központi zár, sötétített ablakok mellett extraként rendelhetünk légkondícionálót, bőrkárpitozást, keréknyomás és hőmérséklet figyelő rendszert, beépített navigációt. Az egyik szériatartozék viszont igazán figyelemreméltó! |
|
||
A hibrid (pl.: Toyota Prius) és az elektromos autókkal kapcsolatban sokszor felmerül az a probléma, hogy az autók szinte hangtalanúl suhannak az utakon, ezzel veszélyeztetve a gyengénlátó, illetve vak gyalogosokat. A Lightning GT viszont erre a problémára is megoldást kínál, hiszen az autóban alapfelszereltség a programozható külsőhang generátor, mellyel akár egy V8as autó hangján is suhanhatunk, de gondolom egy Trabant hangja is beprogramozható a rendszerbe, ezzel megtévesztve a mit sem sejtő gyalogosokat.
Az autót már többször látható volt fotókon, de az alábbi linkre kattintva a youtube-on megnézhettek egy videót, amin már mozgás közben is láthatjuk a Lightning-ot. Igaz a felvételnek csak egy rövid részén van meg az eredeti hang, de remélhetőleg így is sok szkeptikust győz meg arról, hogy az elektromos meghajtású járművek korszaka hamarosan elérkezik. |
|||
|