123456

 


 

Környezetbarát motor, és ez már első ránézésre is látszik.

2010. június. 30. Gatyi

 

 


Félre értés ne essék, nem gondolom, hogy ez a motor ronda! Sőt, éppen ellenkezőleg, hiszen nem akar másnak látszani, mint ami. Nem olyan mint Pistike a hatodikról, aki hetente hétszer nyomja az izzadságszagú konditeremben a többtízkilós súlyokat és tolja magába a szteroidokat, hogy úgy nézzen ki mint egy igazi testépítő. Mondtam már, Pistike még csak most jár másodikba? Sokkal jobban tenné, ha a számtannal és a betükkel foglalná el magát ilyen szorgosan, de Ő nagynak, erősnek akar látszani. Persze tudjuk, a nyaralás miatt kihagyott 2 hét alatt - amíg kizárólag a családfenntartó napi sör, az édesanya palacsinta, és a nővérke extra light lángos adagja a legnyagobb teher amit megemel - az izmai felére apadnak, mint árvíz utáni szárazság idején a túláradt patakok észak magyarországon.

Enertia elektromos motor
Az Enertia megbújik a sötétben

De ne kalandozzunk el a napsütötte Balaton partjára, hiszen ezzel a géppel amúgy sem tehenénk meg az utat egy menetben. Kivéve, ha valamelyik balatonpari település közelében telepedtek le őseink. Mondjuk ez a táv ne legyen nagyobb 30-35 kilométernél, főleg, ha aznap még vissza is szerenénk jutni. A 70 kilóméter megtehető táv nem túl sok, de napi munkába járáshoz elegendő, főleg ha figyelembe vesszük, hogy mindössze 4 óra kell a telepek teljes feltöltéséhez. A maximális sebessége 90-100 km/h ami a városi forgalomban bőven elegendő, sőt akár vidékről való bejárásra is alkalmassá teszi a gépet. Az aluminium vázból épített gépet egy 13kW maximális nyomatékú motor hajtja, elöl Marzocchi Shiver rendszerű hidraulikus teleszkóp villa, hátúl Elka hidraulikus felfüggesztések csillapítják a kátyúkból adódó rezgéseket, rázásokat, ütéseket... Igen, ütéseket írtam, hiszen a hazai utakon található kátyúerdőben alig találni pár aszfaltcsíkot. És ha a Balaton, ne adj isten a Tiszató felé gurulunk, nem kell félnünk, hogy nem leszünk képesek megállni az előttünk átszaladó nyulak előtt, hiszen a elöl és hátul is Brembo fékekkel felszerelt motorral még az akciós mosóporért szaladó kisnyugdíjast sem fogjuk elütni.

Enertia elektromos motor....Enertia elektromos motor
Persze találunk megtévesztő részletet, mint példáúl a "benzintank" de legalább
tényleg a "benzinsapka" helyén kell az üzemanyagot betöltenünk.

Szerencsére az Enertia nem olyan mint a mai motorok, de talán a sikeréhez az is hozzájárúlhat, hogy nem is egészen más. Vannak részletek, amelyek úgy sikerültek, mintha hagyományos motor lenne, de mégis látszik rajta, hogy ez valami új, ami talán divatossá teheti az elektromos járművek használatát, úgy, hogy nem kell túl nagy kompromisszumokat kötni.

Enertia motor az utcán
A kép nem tudom mennyire tükrözi a valóságot, de ha nálunk is épülnének
ilyen eletromos töltöállomások, akkor sokkal könnyebben terjedhetne ez a
környezetbarát technológia

Enertia Standard seat....Enertia Premium seat
Bal oldalt a Standard, jobb oldalt a Premium ülés

A Brammo cég ezzel a motorral valami olyasmit kínál már pár éve, amit nem sok cég. Egyedi, előremutató technológiával megépített, de mégis a hagyományokat tisztelő motort. Reméljük ezzel is közelebb kerülünk a tisztább és szebb jövőhöz.

Enertia elektromos motor Bremmo gyár

Magyarországi vonatkozásban még nem hallottam erről a motorról, reméljük, hogy lesz vállalkozó, aki ebben is lát perspektívát és a sok kínai robogó, illetve a Vectrix mellett ehhez is hozzá lehet majd jutni. De addig is szóljunk a szomszédban lakó Pistikének, hogy nem csak akkor lehet menő a haverok, csajok között, ha úgy néz ki mint a nagyok. Legyen egyéniség, és akkor majd észreveszik mások is.

 




   



hirdetési felület

 

rólunk | médiaajánlat
készítette Evs.hu - Copyright © 2007-2010 evs.hu Minden jog fenntartva.