+36 70 750 0 750

Tanmesék

Mielőtt döntene

Biztonságtechnikai tanmese

Egyik ügyfelünk – aki végülis velünk készítetett Kamerarendszert – mesélte az alábbi történetet.

– Amikor eldöntötte, hogy kamerarendszert telepít, először felhívta az első céget, amit az interneten talált, ahol potom 900.000.- Ft-ért akarták a 4 kamerás megfigyelőrendszerét kiépíteni.

– Másodszor egy következő céget keresett meg, ahol potom 850.000 Ft-ért akarták ugyanezt a rendszert telepíteni szünetmentes  tápegységgel, infrás kamerákkal, internetes táveléréssel, ingyenes helyszíni felméréssel ezeket extraként tálalva.

Ügyfelünk operatív autólízinggel foglalkozik, gyakran kényszerül autókat eladni. Elgondolkodott, hogy mi lenne, ha azokat a következőképpen hirdetné meg: “autó eladó járó motorral, guruló kerekekkel, átlátszó szélvédőkkel, kerek kormánnyal, lehúzható ablakokkal, gázpedállal, slusszkulccsal stb.”

-Ezután felhívott egy harmadik céget is, ahol az ügyintéző azt sem tudta, hogy az milyen típusú eszközöket telepítenek fel. Ebből kiderült, hogy még a főnök sem ismeri részletesen a forgalmazott termékeit.

-Ezután hívott fel minket, ahol lényegre törő, minden faxni nélküli tájékoztatást kapott. Ezek után gyorsan megtörtént az ingyenes helyszíni felmérés, ügyfelünk megtekintette és kipróbálta bemutatótermünkbe a kínált eszközöket és a megrendelés utáni harmadik nap már telepítettük is a kért rendszert. Elmondása szerint kb. így képzelt el egy rendszer kiépítést. A díj nem nagyon érdekelte, de azért örült, hogy a felmérés, a termékek bemutatása, az ajánlat elkészítése és az egy év teljes körű helyszíni garanciális ügyintézés kevesebb mint 400.000.- Ft – jába került telepítéssel együtt.

Vigyázat! Ez a mese nem mese!
F. József kedves ügyfelünk elbeszélése alapján lejegyezte: Csalami János ügyvezető igazgató.

Tanulság? Ki-ki magának! Szerintünk az alábbiak:

– Az a vállalkozás, amelyik a magas 500 – 600 ezer forintos vállalási díjakat alacsonynak, vagy kedvezőnek próbálja beállítani, biztos, hogy nem korrekt!
– Aki szakértelemről, kiválóságról, magas minőségről és nagy tapasztalatról beszél, de semmi konkrétat nem mutat ebből a weboldalán, az szinte biztos, hogy nem rendelkezik a megfelelő tudással és szakértelemmel!
– Szerintünk azok, akik a biztonságtechnika alapdolgait (helyszíni felmérés, árajánlatkészítés, távoli elérés, stb.) extraként tálalják, a szakma igazi kóklerei, az jár jól, aki ilyenekkel szóba sem áll!
– Aki túl alacsony áron (15-25 ezer Ft körüli díjért) kínál  videórendszer telepítést, az “reszket” a megbízásért, pénzt akar, (bármily keveset is) nem pedig korrekt szolgáltatást nyújtani!
– Szerintünk mindenkinek kötelező és természetes dolog a munkájáért felelősséget vállalnia, tehát az olyan bla-blák, mint az “országban egyedülálló telepítési garancia” csak átlátszó porhintések.
Nem bízza magát senki ilyen cégekre!

Tehát akinek fontos a korrekt ár, a korrekt garanciális ügyintézés, a mindennap elérhető ügyfélszolgálat az ne válassza az ilyen tulajdonsággal rendelkező cégeket! Nézzék át a cég veboldalán található konkrét referencia munkákat, a cég adatait, leírását, látogasson el a cég irodájába (Ha nincs akkor hol és hogyan működik az a cég?) és ismerkedjen meg a céggel mielőtt szolgáltatást választ! Nézze meg az általuk használt eszközöket (egy korrekt , működő cégnek kell hogy legyen egy kis bemutatóterme) ahol megnézheti ,kipróbálhatja az általuk ajánlott termékeket. (Ha nincs akkor kérdezem én mivel dolgoznak? Vagy még a pénzt is elkérik előtte mielőtt bármit is mutatnának?)

Ne a saját kárán tanuljon, érdemes előre gondolkozni!!

Cégvezetés

Segítünk:
Állandóan, tehát az esti órákban és hétvégén is!
Központi Iroda: + 36 29 428 – 395
Központi fax: + 36 29 447 – 010
Ügyfélszolgálati számunk: + 36 30 624 – 7425
Pólus Bemutatóterem: + 36 20 333 – 77 88
E-mail:

KEZDŐLAP